Nincs diéta sport nélkül
2017. június 08. írta: Netta21

Nincs diéta sport nélkül

Sokszor hallani, hogy sport nélkül a diéta mit sem ér... Vajon ez tényleg így van, vagy ez is egyike a mindenki által ismert közhelyeknek?

still-life-2338824_1280.jpg

  Forrás: Pixabay

Saját bőrömön tapasztaltam meg, mennyivel több ez, mint egy unalomig ismételt életbölcsesség. Fontos megjegyezni, hogy a betegség kialakulása előtt egyáltalán nem diétáztam. A rendszeres mozgást viszont nagyon igyekeztem beiktatni a mindennapjaimba. Több-kevesebb sikerrel, persze.

Az IBS-sel folytatott közel másfél évnyi küzdelmem során a szervezetem teljesen legyengült. A kálcium és magnézium hiánya miatt állandósult a levertség, gyengeség, nyugtalanság. Nem csak fizikailag, de lelkileg és szellemileg is kimerült voltam, nulla energiával.

A mindenmentes étrend, ahogy én nevezem, szükséges volt a gyógyuláshoz, viszont kevés energiával töltött fel. Nem csoda, hiszen számtalan ételről le kellett mondanom, többek között zöldségekről, gyümölcsökről is. Olyan ételekről, amelyek bizonyítottan szükségesek a szervezetnek, és egészségesen teljesen megszokott a fogyasztásuk pl. burgonya, káposztafélék, citrusfélék, stb.

A diéta hatására  egyre csak fogytam. Mindig is azt vallottam, hogy a vékony testalkat nem elég a boldogsághoz, ha nem társul hozzá kellő mértékű erő és edzettség. Hiába a sok csinos ruha, valami hiányzik.

Az én esetemben az energia és a jó közérzet hiányzott. Éreztem, hogy minél tovább diétázok, annál több és intenzívebb mozgásra van szükségem. Tudtam, hogy csak így lehet teljes a gyógyulás. Ha heti 2-3 alkalommal céltalanul bolyongok az edzőteremben, az bizony nem elég. Szóval erőt vettem magamon, és belevágtam. Ha van kitartás és lelkesedés, eredmény is lesz. Pár hét után már sokat fejlődtem.

Fontos: a fejlődést nem izmokban mértem, és nem is szebbnél-szebb ruhákat próbálgatva a tükör előtt. Abban az esetben hamar feladom. Néhány hét alatt senkiből nem válik Rubint Réka. A ruhák pedig csak ideig-óráig motiválnak. Fontos, hogy ne kergessünk hiú ábrándokat. Legyen egy olyan célunk, ami minden nap cselekvésre késztet.

Én pontosan azt kaptam az edzésektől, amiért elindultam: energiát, önbizalmat, optimistább gondolkodást, derűsebb napokat. Nem hagytam, hogy a betegség elvegye a kedvem. Nem hagytam, hogy meghatározza minden napomat. Jól tettem!

Tanulság: ha betegség vagy súlyprobléma miatt diétázni kényszerülsz, igyekezz azt valamilyen mozgásformával kompenzálni!

A bejegyzés trackback címe:

https://nettahealthstyle.blog.hu/api/trackback/id/tr1512576897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása