Az utóbbi hetek legmerészebb vállalkozása volt részemről, hogy elkezdtem zumba órákra járni. Már egy ideje szemeztem a „hajmeresztő” gondolattal", de persze mindig találtam kifogást. Aki keres, az talál. Aztán egyik nap, amikor mit sem sejtve böngésztem a Facebookon, szembe jött egy videó. Az általam sokat látogatott fitneszterem zumba csapata táncolt önfeledten, mi másra, mint a Despacito-ra. A videó hatására eldöntöttem, hogy „Na mostmár tényleg elkezdek zumba órákra járni”. Így is lett. Ez több, mint 1 hónapja történt, a döntésemet azóta sem bántam meg.
Lássuk, miért. Következzék egy kétballábas élménybeszámolója.
Jó a hangulat. Mint a legtöbb csoportos edzésnek, bizony a zumbának is megvan a maga sajátos hangulata. Egy igazi kis közösségben érzem magam, hiszen csak olyanok járnak, akik szeretik ezt a mozgásformát. A csapatszellem innen sem hiányzik, arról nem is beszélve, mennyire magával ragad az edző lelkesedése.
Forrás: Pixabay
Rendesen leizzaszt. A zumba olyan, mint egy „táncos edzés”. Itt bizony folyamatosan mozgásban kell lenni, ritmusra lépkedni, guggolni, ugrani. Emellett nem kevés koncentrációra van szükség a koreográfiák észben tartásához, főleg a kezdőknek.
Ritmusérzék folyamatban.
Kétballábasok figyelem! Van remény némi ritmusérzék elsajátítására. Heti 2 zumba óra, és már pár hét alatt is sokat lehet fejlődni. Mondom ezt én, aki minimális ritmusérzékkel lett megáldva. Számomra a tánc kimerül pár sajátos mozdulatban, amit csak bulikban villantok meg, gondolván „ott úgysem számít”. Az összes többi helyzetben viszont csak az egyet jobbra, egyet balra koreográfia működik. Ennek a korszaknak egy lelkes „zumbázó” hamar búcsút inthet.
Változatos zenék. A tévhitekkel ellentétben nem csak a Despacito és társai hangzanak el az órákon. Van itt minden: reggaeton, salsa, tango, stb. Rengeteg stílus alaplépéseit lehet elsajátítani, így mindenki megtalálja a kedvére valót.
Önbizalom mindenek felett. No, nem azért, mert mostmár bármikor jelentkezhetnék a Dirty Dancing soron következő válogatására. Maga a tudat, hogy teljes erőbedobással részt vettem egy órán, már önmagában sokat ad. Ehhez jön még a tánc közben érzett felszabadultság, gondtalanság, jókedv, és a folyamatos fejlődés. Bátran kijelenthetem, hogy hétről-hétre jobban megy. A befektetett energia sokszorosan megtérül, elég csak arra gondolnom, hogy számomra minden óra egy igazi sikerélmény.
Kell ennél több ok, hogy Te is kipróbáld?