Mozdulj meg! című bejegyzésemben már említettem, mennyire ódzkodtam mindig is az edzőtermektől. Nem is értettem, hogy egyik-másik ismerősöm miért szeret annyira járni. Bedőltem mindenféle sztereotípiáknak, amik az edzőtermeket övezik: csak a pénzesek engedhetik meg maguknak, tele van önimádó fitneszkirályokkal/nőkkel, stb. Nem is csoda, hogy hallani sem akartam róla, pedig a lehetőség egy karnyújtásnyira volt. Csak hát én túl lusta voltam kinyújtani a karom.
Beértem azzal, hogy itthon is edzhetek, ami nyaranta nagyon is jól működött. Az egyetem elkezdésével viszont egyre csak fogyott a lelkesedésem és energiám, ellustultam. Őszintén szólva nem is fűztem nagy reményeket, mikor megvettem az első havi bérletemet, mondván ez úgyse nekem való. Egy próbát megér.
Az első hónap nehézkesen telt, minden gép ismeretlen volt. Arról nem is beszélve, hogy a minimálisat alig bírtam teljesíteni. Ez azért volt meglepő, mert én abban a tudatban vágtam bele, hogy jó kondiban vagyok (mit nekem futópad meg elliptikus tréner). Az állandó izomláz sem sokat segített a motiváció fenntartásában. Az egyetlen motiváló dolog az volt, hogy nem egyedül kezdtem el, és ez bizony sokat számított. Így következő hónapban is bátorkodtam bérletet venni, és meglepően tapasztaltam, hogy fejlődtem. Rájöttem, hogy egyre többre vagyok képes. Érdemes kínlódni, mert van eredménye.
Pár hónap alatt egészen belejöttem, egyre több újdonságot próbáltam ki. Javult a közérzetem, energikusabb lettem, ami lássuk be egyetemistaként nagy szó. Már nem tudtam elképzelni, hogy nem járok terembe. Rendszerességet hozott az életembe.
Hogy gondolhattam egy percig is, hogy nem nekem való? Mentségemre szóljon, hogy azelőtt nem vittem túlzásba a mozgást. Épp csak annyit edzettem, hogy meg legyen a lelki békém.
Azóta már-már függő lettem. Az edzőtermi gépek leküzdése után új ajtók nyíltak ki előttem, pontosabban a csoportos edzések ajtaja. Eleinte félve indultam el, hiszen ezek teljesen más jellegű edzések. Emellett az iskolai torna órák emléke is mindig kísértett. Az időközben súlyosbodott betegség is megpróbált eltántorítani.
Nehezen, de leküzdöttem. Milyen jól tettem! Olyan edzéstípusokat próbáltam ki és szerettem meg, amelyekről azelőtt keveset vagy egyáltalán nem is hallottam. Ezek közé tartozik a step pados edzés, pilates, rebound, TRX vagy a fitball edzések.
Maximálisan megéri nyitottnak lenni, hiszen csak így lehet fejlődni. Az én esetemben ez nemcsak szellemi, de fizikai fejlődést is jelent. Sokat köszönhetek a sportnak, minden téren megerősödtem.
További tapasztalatom, hogy az edzőteremben is vannak barátságos, közvetlen és segítőkész emberek. Ez egyaránt vonatkozik az ott dolgozókra és az edzeni járókra is. Szóval a fenn említett sztereotípia nagyon is valótlannak bizonyult. Sok pozitív élmény igazolja az ellenkezőjét. Természetesen vannak kevésbé szimpatikus arcok is, de hát hol nincsenek?
