Igen, jól olvasod!
Az alábbiakban a mozgás iránti szenvedélyemről osztok meg néhány tanulságot. Manapság már bátran nevezhetem szenvedélynek, mintsem hobbinak vagy időtöltésnek. Rendszeres mozgás nélkül már el sem tudom képzelni az életem, persze ez nem volt mindig így. Hogyan alakult ez ki, milyen tapasztalatokkal járt? Erről szól ez a bejegyzés.
Első és legfontosabb: KEZDD EL! Adj esélyt magadnak, hogy kipróbálhass valami újat, mégha nem is tartod magad „sportembernek”. Igazából senki nem születik annak, és Neked sem kell fitneszmodell babérokra törni (csak ha szeretnéd). Eleinte érdemes egyszerűbb gyakorlatokkal, mozgásformákkal próbálkozni: pl. biciklizés, pilates, guggolás, stb.
Együtt könnyebb! Ez duplán igaz az edzések esetében. Nem szégyen más segítségét kérni, ha nehezen boldogulsz. Félre kell tenni a makacsságot és büszkeséget. El kell fogadni, hogy igenis van, aki jártasabb a gyakorlatokban. Egy megfelelő edzőtárs óriási motivációt is adhat, mégha nálad jobb szinten is van. Arról nem is beszélve, mennyivel hamarabb telik el az az 50perc/1óra társaságban.
Viszont... Ne várj mindig másra! Az edzés egyik alapelve. Ha már van egy kis rutinod, bizony egyedül is tudsz boldogulni. Nem érdemes kihagyni egy edzést, csak mert az edzőpartnered épp nem ér rá. Mert ő sem ér rá mindig, ahogy te sem. Mai napig óriási büszkeséggel tölt el, hogy lányként egyedül merészkedek le az edzőterembe.
Magadért tedd! Abba a hibába eshetsz, hogy valaki más kedvéért kezdesz el edzeni. Lehet ez unszolásra vagy megfelelési kényszerből, az eredmény ugyanaz. Pontosabban nem lesz eredménye, pozitív biztosan nem. Kevés a valószínűsége, hogy megszereted a mozgást, ha már eleve bizonyítási kényszerből vágsz bele. Kezdd el magadért, az egészségedért, az önbizalmadért!
Azt kapod, amit (bele)adsz! Úgy bizony! Az eredményeid pontosan tükrözik a befektetett időt és energiát, szóval ne spórolj ezekkel! Minél többet szánsz a mozgásra, annál többet érsz el. Ha heti 3-4-szer nekiállsz, bármilyen mozgásformát is választasz, annak lesz eredménye.
Az edzőterem. Számomra „rettegett helynek” számított, amolyan tabunak, amit mindig is igyekeztem kerülni. Igen, még beszédtémaként is. Aztán egy születésnapi ajándékként kaptam 1hónapos bérletet jelzésként, hogy igencsak mozgásszegény időszakomat élem. Köztudott, hogy egyetemistaként napi 30perc séta már komoly sportnak számít. Esetemben némi lépcsőzés és villamos/busz után szaladgálás társult ehhez. Onnanstól, hogy először beléptem teljesen beszippantott az edzés világa. Felemelő érzés hétről-hétre jobban teljesíteni vagy csak arra gondolni, hogy az egykor „rémisztő” gyakorlatok mára a kedvenceim lettek.
Kitartás. Az edzés kulcsszava. Az első ügyetlen mozdulatok, bajlódás az edzőtermi gépekkel, időhiány stb. mind-mind elveheti a kedved, ha hagyod. Hát ne hagyd! Új dolgok tanulása mindig sokat dob az ember önbecsülésén, nem is beszélve a jobb közérzetről, optimistább gondolkodásról. Az egykori kihívás akár sikerélmény is lehet, csak tenned kell érte.
Én többször is abba a hibába estem, hogy leálltam az edzéssel. Mindig volt valami „jó” kifogásom, miért nem folytatom. Újrakezdeni pedig egyre nehezebb, hiszen már ott vannak a régi tapasztalatok, s az ember hajlamos azokra hagyatkozni. Az edzőterembe járással új korszak kezdődött az életemben, egyfajta rendszeresség, ami azelőtt kevésbé volt jellemző rám.
